Nagy tervet szőnek Brüsszelben, Magyarország máris felemelte szavát

Az uniós tagállamok nagy száma támogatja, hogy az eurózónának legyen egy stabilizációs célú külön költségvetése - jelezte a hétfői tanácskozás után Jeroem Dijsselbloem. Ő elég furcsa státuszból mondta mindezt, hiszen egy szűkebb csoportnak, az eurózóna pénzügyminiszteri tanácsának a rövidesen leköszönő vezetője. Az általa tett kijelentés és az eddig napvilágot látott információk azonban mégis különösen fontosak és a formálódó terv hatásai olyannyira messzire vezetnek, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium rögtön kiadott egy szűkszavú közleményt. Ebből kiderült, hol lát poteniális kockázatokat a tárca a magyar érdekek érvényesülésére.

Kicsit könnyítettek a görögök adósságterhein

Új, rövid távú adósságkönnyítő intézkedésekről állapodtak meg Görögország terheinek mérséklése érdekében az euróövezeti pénzügyminisztereket tömörítő testület (eurócsoport) hétfői tanácskozásán, a cél a törlesztés fenntarthatóságának biztosítása.

Brüsszelben szitokszó lett a megszorítás

Egyelőre inkább az eddigi eredményekre büszkék az uniós politikusok, mindenki a saját érdemeit magasztalja, a francia jegybank elnökének ugyanakkor voltak konkrét javaslatai a jövőre nézve is - ez a tanulsága a Brussels Economic Forum panelbeszélgetésének, mely az EU jövőjéről szólt. Az Európai Bizottság elsőszámú gazdasági konferenciáján az volt az ember érzése, hogy legszívesebben kitörölnék az európai szótárakból a megszorítás kifejezést azok után, hogy több országot megszorítási spirálba kergettek Brüsszelből.

A görög adósság felét lényegében már így is elengedik

Nincs szükség a görög államadósság részleges elengedésére, ezért ez nincs is napirenden - mondta el Klaus Regling, az euróövezet állandó mentőalapjaként funkcionáló Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) elnöke. Regling szerint az IMF sem ezt akarja. A mentőalap feje szerint ha az európai hitelek kedvező feltételeit mind egybevesszük, akkor rájövünk, hogy ezek a görög államadósság névértékének 50 százalékos leírásával érnek fel.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Eljöhet a benzinkutak bosszúja
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.